A szöveg a szenvedés és a reménytelenség különböző viselkedésformáit elemzi, kiemelve, hogy az alkotó értelmiségiek, mint Marcus Aurelius, Várkonyi Hildebrand Dezső és Radnóti Miklós, a művészetbe menekültek a valóság kegyetlensége elől. A szöveg bemutatja, hogy ezek az alkotók, még a legnehezebb körülmények között is, hogyan tudták megőrizni és továbbadni gondolataikat és érzéseiket, ezzel halhatatlanná válva. Teljes cikk (Magyarnemzet)